• Információ •
Admin Floo & Fanni
Téma Jennifer Lawrence
Nyitás 2019.11.20
AF 1377*700
Design 34. - almost xmas
Kódok Efruse && Linda

»Semmilyen kapcsolatban nem állunk Jennifer Lawrence-el, sem más hozzátartozójával ez csak egy rajongói oldal. Kellemes böngészést kívánunk mindenkinek!

 

hírekfrissek

2017.10.22. 10:31, Fanni
Jennifer édesanyja a szexuális zaklatásról

Az előző bejegyzésben emlegettem, hogy a 2017-es ELLE Women in Hollywood Awards-on elhangzott beszéd, amit Jennifer tartott kap egy külön posztot is, hiszen elég súlyos dolgokat árult el nekünk a karrierjének a kezdetéről. Közben Jennifer édesanyja, Karen Lawrence is nyilatkozott erről és elmondta, hogy ez mind igaz és tényleg megtörtént. Először is lássuk újból a beszédet, amit Jen elmondott a színpadon:

"Amikor még sokkal fiatalabb voltam, a karrierem kezdetén, néhány producer azt mondta, hogy le kellene fogynom 6 kg-ot két hét alatt. Ezalatt az idő alatt, egy női producer arra utasított, hogy másik öt nővel együtt meztelenül fel kellene sorakoznom, akik egyébként sokkal, de sokkal vékonyabbak voltak nálam. Egymás mellett álltunk és csak az intim részeink voltak eltakarva. Ezután a megalázó helyzet után a női producer azt mondta, hogy arra kellene használnom a meztelen képeimet, hogy azokból vegyek inspirációt a fogyáshoz. Majd megkértem őket, hogy engedjenek meg egy beszélgetést a producerrel erről az irreális diétáról, a producer erre pedig csak azt válaszolta, hogy nem is érti miért gondolták a többiek azt, hogy kövér vagyok, szerinte teljes mértékben "dugható" vagyok. Megengedtem magamnak, hogy egy bizonyos módon bánjanak velem, mert úgy éreztem, hogy ezt kell tennem a karrierem érdekében. Fiatal voltam és egy olyan vékony vonalon mozogtam, úgy akartam felállni magamért, hogy ne hívjanak problémásnak, bár ez megtörtént, de a pontos szó, amit használtak a "rémálom" volt. Egy álomvilágban, mindenkit ugyanolyan és ugyanannyi tisztelettel kellene kezelni. De, addig míg elérjük ezt a célt, addig kölcsönadom a fülemet. Odaadom a hangomat bármelyik fiúnak, lánynak, férfinak, vagy nőnek, akik nem érzük azt, hogy meg tudnák védeni saját magukat. Azt akarom, hogy tudjátok én itt vagyok nektek. Mi mind itt vagyunk egymásnak. Együtt, most meg fogjuk állítani ezt a fajta viselkedést. Mostantól nem fogjuk normálisnak tekinteni ezeket a horrorisztikus szituációkat. Meg fogjuk változtatni a narratívát és megpróbálunk változásokat véghezvinni, annak érdekében, hogy mindenki el tudja érni az álmait."

Azt nem árulta el, hogy melyik filmről és pontosan melyik producerekről van szó, viszont Karen azt nyilatkozta, hogy miután Jennifer elmesélte nekik, hogy mi történt a férjével egyből repülőre ültek és Londonba utaztak. Nos mi tudjuk, hogy abban az időszakban, vagyis 2010-ben az Egyesült Királyságban forgatta az első, nagy költségvetésű filmjét az X-Men:Az elsők-et, ami egy évvel később, 2011-ben került a mozikba. A színésznő Mystique/Raven szerepét kapta meg és azt is nagyon jól tudjuk, hogy a film alatt nem túl sok ruhában láthattuk, hiszen kék testfestést viselt a legnagyobb részben, ami alatt nagyon kevés fehérneműt viselt csak, szóval valószínűleg erről a szerepről van szó. Az első filmnek a rendezője Matthew Vaughn volt és ami azt illeti elég sok producere volt, többek között a második és harmadik rész rendezője, Bryan Singer, Gregory Goodman, Simon Kinberg (aki a forgatókönyvet is írta, nem csak az első, de a többi résznek is, vele egyébként Jen jó barátságot ápol), és az egyetlen női producer Lauren Schuler Donner volt, szóval szinte 100%-ig biztos, hogy vele voltak a legnagyobb gondok. Most pedig lássuk Karen nyilatkozatát is:

"Minden amit mondott pontosan így volt. Nem tehetsz semmit, muszáj meghallanunk ezeket a dolgokat Harvey-ról és minden másról. De valamit meghallottam tegnap este, a sajtóban azt mondták, hogy [Jennifer] akkor 15 éves volt és azt gondoltam, hogy "jajj ne". Nem 15 éves volt, már a 20-at is betöltötte, majdnem 21 éves volt, amikor ez megtörtént. Londonban volt és felhívott minket telefonon, hisztérikusan sírt és elmondta, hogy mi történt, én és Gary pedig a következő járattal már Londonba tartottunk, ez az egész egy borzalmas szituáció volt. És csak arra tudtam végig gondolni, hogy hála Istennek azért, hogy olyan szülei vannak, akik ott tudnak lenni mellette. Olyan szülők, akik szeretik és kiállnak érte az ilyen helyzetekben. Szóval miután odaértünk, több ehhez hasonló dolog nem történt, de a tény az, hogy már egyszer megtörtént és egyáltalán nem kellett volna. Ezt a bizonyos szerepet és a filmet nem szeretném megnevezni, de.... nos annyit elmondhatok, hogy a karaktere miatt nem túl sok ruhát viselt. Nem volt meztelen, viszont csak tanga és néhány mellbimbótapasz volt rajta."

Majd azt is megkérdezték Karen-tól, hogy mi volt a reakcóija a történtek hallatán: 

"Úgy érted azon kívül, hogy meg akartam fojtani a producert, hogy láthassam, amint kiugranak a szemei? Az egész nagyon feldühített. Ez egy hosszú "kiruccanás" volt Gary-nek és nekem, csak azért, hogy azzal szembesüljünk, hogy a gyerekünket mekkora fájdalom és megaláztatás érte. És tudod, én egyáltalán nem értem meg, hogy az emberek mit gondolnak és miért csinálják ezeket a dolgokat egy másik emberrel. Pontosan tudták hogy néz ki, amikor kiválasztották a szerepre és ha nem tetszett nekik, akkor nem kellett volna felvenniük. Pontosan ezt mondtam nekik. És ő [Jennifer] is ugyanezt tette. Egyszerűen nem helyénvaló."

Végül szó esett arról is, hogy Jennifer-nek adatott-e lehetőség arra, hogy később, amikor már több ereje lett beszéljen a producerrel:

"Igen. Beszélt vele. A producer azt akarta, hogy csináljon egy másik filmet is, amire azt válaszolta, hogy nem hajlandó vele még egyszer együtt dolgozni. És úgy gondolom, hogy a nő nagyon ideges lett, viszont nem értette meg az egész helyzetet..., ami elszomorító. Nem fogta fel, hogy milyen borzalmas dolgot csinált. Nem tudom, hogy megértette, vagy egyszerűen csak elfelejtette az egészet. Nem vagyok biztos ebben. Úgy tudom, hogy volt egy beszélgetésük, ami alatt Jen megbocsátott neki és azt mondta, hogy 'Muszáj megbocsátanom és továbblépnem, de soha többet nem fogok veled dologzni'."

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre