hírekfrissek

2017.01.23. 19:51
Floo


Egy nagyon kedves rajongói levéllel érkeztem hozzátok, ugyanis emailben sok felkeresés ért, azzal kapcsolatban, hogy segítsek/segítsünk megtalálni Jennifer-t. Ennek eleget téve már kaptunk is egy rettentő jó üzenetet, amiben beszámolót kapunk egy Almásfűzitőn töltött napról. Mivel nem szerette volna, ezért név nélkül tesszük fel a rövid élménybeszámolóját;

Délután indultunk Almásfűzitőre, miután olvastuk az oldalon, hogy néhány napja ott folytatódott a forgatás. Már akkor tudtam, hogy szerencsénk van, mikor megláttam a nagy Visionteam-es teherautókat, a régi Timföldgyár területén. 
 Ahogy tovább mentünk megláttuk a Jen-t szállító fekete Range Rovert, illetve a forgatási helyszínt. Mindent hatalmas reflektorokkal világítottak meg. (Valószínűleg az éjszakai forgatásokhoz kellenek, hogy így is a nappali fényhatást érjék el.)
Beszéltünk egy sráccal, miközben folyamatosan ment a forgatás. Azt mondták maradhatunk, csak ne fotózzunk. Sem a forgatásról, sem Jennifer-ről/vel nem lehet fotót készíteni, ezt a Century Fox komolyan veszi, és pert is akaszhatnak valaki nyakába emiatt. Persze lehet elrettentés céljából mondta, de jobb elkerülni a bajt.
Tudtuk, hogy mikor jön Jen, mert a RR mellett álltunk a sofőr, pedig elkezdte jóval előtte járatni a motort. Előbb a testőre, majd ő jött ki. Tény, hogy pár pillanatig láthattuk, de kb. 10 méterre sétált tőlünk. :) 
 
Egyébként a rendezőt Francis Lawrence-t is láttuk. Pár pillanatra mindösszesen, de ő kétszer is kijött, majd hamar vissza is ment. 
 
 
- mesélte el nekem. Hihetetlenül örültem, hogy sikerült segítenünk nekik és bár nincs fényképes emlékük, azt hiszem ez egy olyan élmény, amit nehéz lesz elfelejteni. Ami tanulság, illetve a levél írója is hozzátette, hogy a forgatási helyszíneken nem engedik oda Jennifer-t a rajongókhoz. Lehet más forgatási helyszíneken más a helyzet, de érhtető, ha fáradtan nem akarna csalódást okozni nekünk rajongóknak, hogy morcos és egy kellemetlenebb oldalát mutatja. 
Mindenesetre nagyon remélem, hogy nem az a bibi, hogy Jen nem akar fotózkodni a rajongókkal, hanem a filmforgatás miatt van ez. Továbbá, bárkinek-bármilyen élménye/kérdése van ezzel kapcsolatban, mesélje el nekünk emailben >>itt<<!
 

2017.01.23. 11:40
Fanni


Sajnos, mint észrevehettétek tegnap nem tudtunk nektek új információkkal szolgálni Jennifer-ről, sem a Red Sparrow forgatásáról, ami körül még mindig, már majdnem egy hete nagy csend van. De amint kapunk valami fülest róla, természetesen továbbra is azonnal meg fogjuk osztani azt az oldalon, de egy kis türelmet kérnénk.

Viszont ma reggelre kaptunk egy kis hírmorzsát, ugyanis új képek jelentek meg abból a decemberi fotósorozatból, amit a Passengers népszerűsítéséhez készítettek a 26 éves színésznőről és Chris Pratt-ről. Ezeket egyébként Yu Tsai készítette a párosról, de sajnos még nem igazán kaptunk HQ minőségű fotókat, de ami késik, az nem múlik.

   

Promó képek (Passengers) (6db)

Mivel a kedvencünkről jól láthatóan jelenleg nincs túl sok friss hír, ezért azt gondoltam, hogy itt a bejegyzés végén érdekességképp elmondanám, hogy ma rendezik meg a párizsi divathét keretein belül a Dior Couture 2017-es tavaszi/nyári kollekciójának a bemutatóját, ami azért lehet fontos számunkra, mert Jennifer 2012 óta a francia divatház egyik állandó reklámarca. Bár azt még nem tudni, hogy ott lesz-e a 2,5 óra múlva kezdődő show-n, de ki tudja, lehet, hogy kivett egy szabadnapot és átutazott Franciaországba. Én mindenesetre reménykedek ebben, hátha összejött neki, mert végülis ha azt nézzük repülővel a Budapest-Párizs távolság körülbelül 1 óra lehet, akárcsak vissza, így egy egész napot nem kellene utazással töltenie, este pedig már újból forgathatna is ha szükséges (vagy holnap). 

Valamint, még annyit megosztanék veletek, hogy a friss hírek hiánya miatt elkezdtem fordítani Jennifer 2016-os Vanity Fair interjúját, ami decemberben jelent meg, a napokban az is ki fog kerülni az oldalra. :)

2017.01.21. 17:44
Fanni


Ha követitek a legfrissebb híreket, akkor már biztosan ti is jól tudjátok, hogy a tegnapi nap folyamán, vagyis január 20-án beiktatták az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét, a 70 éves üzletembert Donald Trump-ot. Már a megválasztását is hatalmas médiaesemények kísérték, sőt a kampányolását is. És, hogy ez miért is fontos? Igazából azért, mert rengeteg híresség is ellenezte a megválasztását, többek között a mi kedvencünk, Jennifer is.

Nos a 26 éves színésznő neve ma úgy kapcsolódik az elmúlt 24 óra eseményeihez, hogy az új elnök legelső munkanapjára több, mint 600 városban női szervezetek tüntetéseket szerveztek, a legnagyobb pedig jelenleg is Washingtonban zajlik több, mint 200 ezer ember részvételével és rengeteg hírességgel együtt, aki Trump ellen tüntetnek. Mivel Jennifer nem tud ott lenni egyiken sem ezért egyetlen közösségi média felületén, vagyis a Facebook-oldalán üzent a menetelőknek és az elnöknek, amit alig egy órája osztott meg velünk:

A Women's March-ot (Nők Menetelését) nézem a budapesti forgatási helyszínről. Azt kívánom, hogy bárcsak ott lehetnék, de a gondolataim és a teljes támogatásom azokkal van, akik ma menetelnek. Ne adjátok meg az adminisztrációnak az "esélyt", hogy megtegyék azokat a borzalmas dolgokat, amelyeket meg akarnak tenni. Az LGBT közösségről és a környezetvédelemről szóló információkat már el is tüntették a Fehér Ház honlapjáról. Harcoljunk az egyenlőségért, harcoljunk a nőkért, hogy legyen irányításuk a saját testük felett. Köszönöm mindazoknak, akik elkezdtek cselekedni!

Ui.: Donald trump, borzalmas táncos vagy

 

2017.01.21. 13:24
Floo


Az elmúlt napok nagyon csendesek voltak, főleg ami a Red Sparrow forgatását illeti. Többen írtatok nekem, hogy hétvégén szeretnétek összefutni a színésznővel, merre keressétek, mire én igyekeztem kideríteni valami információt; - de a budapesti helyszíneken kívül nem volt más, amit elmondhattam volna. 
 
Jennifer Lawrence és a stáb ugyanis a hétvégét Almásfüzitőn, a Komárom-Esztergom egykori timföldgyáránál töltik, illetve javában zajlik a forgatás. A kemma.hu-nak köszönhetően még egy rövid beszámolónk is van arról, hogy egy ott dolgozónak sikerült összefutnia Jennifer-rel;
– Az irodaépület első emeletén zajlik a forgatás. Itt rendezték be a hálószobákat. A filmsztárral az irodaház bejáratában magam is találkoztam. Igaz, mindössze egy fél pillanatra. Egyébként egy színesbőrű férfi kíséri a színésznőt mindenhová, gondolom a testőre. Tudom, hogy Jennifer Lawrence eredetileg szőke, de a szerep kedvéért most barnára festették a haját (állítólag parókát visel a forgatáson - a szerk.). De így is nagyon-nagyon vonzó. Mivel a délutáni forgatással szerdán megkéstek, így az éjszakába csúszott a munka. Ám olyan volt a helyszín megvilágítás, mintha délelőtt 11 óra lenne. Szinte hihetetlen. Pedig az évek során láttam már egy-két filmforgatást itt. 
 
- mesélte. Sajnos Jennifer távol van a fővárosunktól, így az ottani szálláshelyükről, sem másról nem tudunk információkkal szolgálni. 
Egyebek mellett legjobb barátnője Laura, még mindig Budapesten van, pár napja a Széchenyi termál fürdőben pihent.
 
Plusz egyéb rövid infó, hogy 2 új megjelenési dátummal gazdagodtunk a Red Sparrow kapcsán. Franciaországban már november 8.-án debütál a film, míg Oroszországban (akárcsak Ukrajnában) november 9.
 
Sajnálom, hogy akinek pont most volt ideje a fővárosban lenni elkerüli Jennifer-t, hiszen az elmúlt 1 hétben sötétben tapogatóztunk, hogy kiderítsük merre vannak.

2017.01.20. 07:46
Floo


Éppen 1 hete (+1napja) jelent meg hazánkban a Passengers (Utazók), azóta pedig mindketten megnéztük már a filmet hol pozitív, hol pedig negatív élményekkel gazdagodva. :) (Bal oldalt legfelül, meg is találjátok a rövid véleményünket, a nevünkre kattintva!)
Azonban még mindig kapunk remek minőségű still vagyis magyarul jelenetbeli fotókat. Továbbra is 1-2 naponta jelennek meg ezek a képek, de úgy gondoltam jobb, ha várok pár napot, Fanninak elég sokszor panaszkodom emiatt, hogy mire felteszem a számomra aktuális képeket másnap jön megint egy. Ezeket összegyűjtve, pedig összesen 8db. új still képet hoztam nektek a galériánkból, természetesen.

st8.png st4.png st3.png st2.png

Jelenetbeli képek (8db)

Címkék: Passengers Galéria
 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!