• Információ •
Admin Floo & Fanni
Téma Jennifer Lawrence
Nyitás 2019.11.20
AF 1377*700
Design 34. - almost xmas
Kódok Efruse && Linda

»Semmilyen kapcsolatban nem állunk Jennifer Lawrence-el, sem más hozzátartozójával ez csak egy rajongói oldal. Kellemes böngészést kívánunk mindenkinek!

 

hírekfrissek

2017.09.30. 16:29, Fanni
Új Dior kampány, magazin címlap & fotósorozat

Már azt biztosan tudjátok, hiszen elég sokszor elmondtuk itt az oldalon, hogy Jennifer 2012-ben kötött egy szerződést a francia, Christian Dior divatházzal, aminek azóta is a reklámarca és egyben a tervező múzsája is. Azóta már egyszer, 2014-ben meg lett hosszabbítva a szerződése, ami elméletileg ebben az évben fog lejárni, de most úgy tűnik, hogy ezt ismét meghosszabbították, bár még erről semmi hivatalos információ nem látott napvilágot, vagyis senki nem erősítette meg, csak találgatni lehet.

Viszont most remek hírrel érkeztem, hiszen a nyár elején bemutatott 2018-as Cruise (Resort) kollekció kampányának a főszereplője (természetesen a ruhák mellett) a mi 27 éves Oscar díjas kedvencünk lett. A kampány előreláthatólag a novembertől lesz látható az üzletekben, illetve a divatmagazinokban, viszont tegnap már nyilvánosságra hozták, hogy miképpen fog ez kinézni. Biztos emlékeztek még a július elején megrendezett Christian Dior 2017-es őszi/téli couture kollekciójának a bemutatójára a párizsi divathétről, ahol Jennifer is megjelent és akkor egyébként ebből a 2018-as Resort kollekcióból viselt egy outfitet, amit az afriai szavannák, illetve az őslakó amerikai öltözékek inspiráltak. Ez pedig a képekről teljes mértékben vissza is tükröződik, hiszen a színésznőt bokacsizmát, cowboy kalapot, illetve különböző kendőket, hosszú mellényeket, maxiruhákat és poncsót is visel. A sorozatot ez alkalommal is Brigette Lacombe készítette, aki már a korábbi kampányért is felelős volt. Egyenlőre még csak a nyomtatott sajtóban megjelenő képek jelentek meg, a Dior márkajelzéssel ellátva, de biztos vagyok benne, hogy napokon belül a rendes fotósorozatot is közzé fogják tenni számunkra, ahogy azt mindig teszik. 

A fotókon a ruhák mellett egyébként a Jennifer által reklámozott Lady Dior és J'Adior táskák is nagy szerepet kaptak, bár ezeknek külön kampányuk is van, szintén a kedvencünkkel a középpontban. A képeket egyébként a misztikusság és a sötétség jellemzi, viszont ebbe a kicsit férifiasabb kollekcióba sikerült a megjelenésével egy kis eleganciát és nőiességet is belevinnie, a lazaság mellett.

dior_cruise-2018_ad-campaign-with-jennifer-lawrence.jpg DIOR_CRUISE-2018_AD-CAMPAIGN-WITH-JENNIFER-LAWRENCE-3.jpg DIOR_CRUISE-2018_AD-CAMPAIGN-WITH-JENNIFER-LAWRENCE-4.jpg DIOR_CRUISE-2018_AD-CAMPAIGN-WITH-JENNIFER-LAWRENCE-1.jpg DIOR_CRUISE-2018_AD-CAMPAIGN-WITH-JENNIFER-LAWRENCE-6.jpg

Nyomtatott Dior hirdetés (2018 Cruise (Resort) kollekció)

Az új Dior kampény mellett tegnap az is kiderült, hogy Jennifer egy újabb címlappal gazdagodott, ezúttal a spanyol Mujerhoy magazin jövő heti számának a borítójáról köszön vissza ránk és egyébként egy új interjút is készítettek fele, de akárcsak a francia Elle magazin esetében, ezt sem tudjuk lefordítani nektek, hiszen ezt a nyelvet sem beszéljük sajnos. Viszont jó a rosszban, hogy egy új fotósorozatot is készítettek a kedvencünkről, a képeken pedig szintén a Dior 2018-as Resort kollekciójából származó ruhákban láthatjuk.

01-92.jpg 02-85.jpg   

Mujerhoy magazin szkennelt képek

jennifer.jpg jennifer-lawrencee.jpg lawrence~0.jpg  

Mujerhoy magazin fotósorozat

2017.09.29. 13:15, Floo
Párizsi lesifotók
Szép napot! Ahogy Fanni már beszámolt róla, az elmúlt napjaink igencsak egyhangúra sikeredtek, bár bevallom jó volt kicsit "pihenni" és nem mindig a hírek után keresgélni. Azonban még mielőtt belevágnánk a mai frissítésbe, már említettük nektek, hogy a következő és valószínűsíthetően az utolsó mother! premier a Koreában megrendezendő Busan Nemzetközi Filmfesztiválon lenne, ami valójában lesz is, de sajnos kedvencünk magánügyre hivatkozva nem fog megjelenni az eseményen. :( 
 
Na, de lépjünk is tovább! Jennifer-ről pár napja készültek lesifotók, méghozzá Párizsban a Charles de Gauelle repülőtéren, szeptember 27.-én. Kedvencünk a párizsi divathétre érkezett Franciaországba, így remélem, ha valahol megjelenik majd arról is lesznek képeink. A reptéren Jen igazán kényelmesen öltözött fel, azonban a paparazzik elől így is szerette volna rejtegetni magát, mert a napszemüveg és a már megszokott kalapja rajta volt. 
A háttérben kiszúrtuk egyébként Jennifer édesanyját is Karen Lawrence-t, aki ezúttal kislányával érkezett egy kis kikapcsolódásra. A képeket a galériában találjátok! 

52705779_picturepub_jennifer-1.jpg 52705797_picturepub_jennifer-2.jpg 52705827_picturepub_jennifer-5.jpg 52705837_picturepub_jennifer-6.jpg 52705813_picturepub_jennifer-4.jpg
Párizsi reptéren (6db)

2017.09.27. 21:17, Fanni
A francia ELLE magazin címlapján

Az utóbbi pár napban kicsit eltűntünk Floo-val, de a mother! promóciós körútja után egyenlőre semmi új hírt nem kaptunk a kedvencünkről és jelenleg azt sem lehet tudni, hogy mit csinál és hol tartózkodik. Az biztos, hogy a hétvégén Darren Aronofsky a film rendezője és írója, egyben Jennifer párja Spanyolországban lesz, hiszen meg fog jelenni a San Sebastian Filmfesztiválon, viszont arról nincs megerősített információnk, hogy más is vele tartana a stábból.

Most viszont nem is az új film kapcsán hozok nektek híreket (bár ahhoz is kapcsolódok). Jennifer lett a francia Elle magazin októberi számának a címlaplánya, így kaptunk egy vadi új fotósorozatot és interjút is vele, bár ezt nem hiszem, hogy le fogjuk tudni fordítani nektek, mivel értelem szerűen francia nyelven van, mi pedig sajnos ezt nem beszéljük. Viszont ha valamelyik külföldi (angol nyelvű) rajongói oldalnak sikerül lefordítani, esetleg átveszi az egyik angol nyelvű Elle kiadás az egészet, akkor természetesen ez is olvasható lesz az oldalon, de addig be kell érnetek a képekkel (esetleg, ha valaki beszél közületek franciául és késztetést éreztek arra, hogy lefordítsátok, akkor az e-mail címünkre szívesen várjuk a munkát és a nevetekkel ellátva kitesszük az oldalra, hogy mindenki el tudja olvasni). Egyébként nem lett túl hosszú az interjú, a 3 és fél oldalas Vogue interjúhoz képest ez csak másfél oldalas lett.

Az új fotósorozatot az amerikai-orosz származású Stas Komarovski készítette Jenniferről, míg a sminkjéért Diane Kendal volt felelős, aki a szakmájában igen híres és több divatház bemutatójára is ő álmodja meg a modellek sminkjét, a haját Shay Ashual készítette el, míg a stylingért Odine Azoulay felelt, aki teljes egészében Christian Dior ruhákba bujtatta Jennifer-t, ahogy az egy múzsához és reklámarchoz illik, valamint a sminkje is Dior termékekből készült el. A 27 éves színésznő főleg a 2018-as Resort kollekcióból viselt ruhákat, amelyeket az afrikai szafarik világa inspirált és a képekről ez a vonal vissza is köszön, fantasztikusan sikerült megidézniük a szavannákat. 

01_28129~16.jpg 09~24.jpg 05_28129~8.jpg 02_28129~12.jpg 010~4.jpg

Francia Elle magazin szkennelt képek

01~49.jpg 02~50.jpg 03~44.jpg 04~44.jpg 05~41.jpg

Francia Elle magazin fotósorozat

2017.09.22. 18:32, Floo
Érkezés a MoMa-hoz
A mai napra még hoztam nektek én is egy adag képet, ami szintén csütörtökön vagyis tegnap készült kedvencünkről New York-ban. Akárcsak a Fanni által megosztott képek, ezeknek is köze van a Museum of Modern Art helyszínéhez, hiszen mikor Jennifer célba ért paparazzók tömege várt rá. Ebből következtetve nem nehéz kitalálni, hogy paparazzi képeket hoztam nektek
 
Kedvencünknek volt egy kevés ideje, hogy egy-két szerencsés rajongójával fotózkodjon, mosolygott és vidám volt, nem rejtőzködött a fotósok elől. A vetítés és kérdezz-felelek alatt viselt Brock maxiruha volt már itt is rajta, azonban még egy bőrdzsekit viselt az időjárás miatt. Képek a galériában! 
(UI.: a facebook oldalunkra egy játékot szeretnénk meghirdetni, így akit érdekel és szeretne egy szuper nyereményt megkaparintani látogasson el oda: link

01_002~0.jpg 06_002~0.jpg 05_002~0.jpg 07_002.jpg 02_002~0.jpg
Érkezés a vetítésre (11db)

2017.09.22. 11:33, Fanni
'Mother!' vetítése és kérdezz felelek az Akadémiának

Pár hónappal ezelőtt, pontosabban a nyár közepén, amikor nagy nehezen beindult a 'mother!' promózása, bejelentették, hogy szeptemberben az Amerikai Filmakadémia számára is le fogják vetíteni Darren Aronofsky alkotását, ami után egy kérdezz-felelek eseményt is csinálni fognak. Nos ez a nap tegnap jött el, vagyis szeptember 21-én, délután megrendezték ezt a vetítését és interjút a film rendezőjével, illetve a főszereplővel is, így Darren mellett ott volt még a mi kedvencünk, Jennifer Lawrence is, bár az előzetes bejelentések szerint Ed Harris-nek, Michelle Pfeiffer-nek és Javier Bardem-nek is ott kellett volna lenniük, de valamilyen oknál fogva mégsem jelentek meg. Bár lehet, hogy ők a következő akadémiai eseményen fognak megjelenni, hiszen pár nap múlva újból megrendezik ugyanezt csak akkor már valószínűleg Los Angelesben.

De térjünk is át az eseményre, mivel elég sok kép készült a jelenlévőkről, a kérdezz-felelek közben is lőttek a fotósok néhány képet, valamint az érkezésükről is és a helyszín belsejében is készültek fotók, bár nem mindegyik jelent még meg jó minőségben, szóval lehet még a galériánkban újakra is számítani. A vetítésnek egyébként a New Yorkban található Museum of Modern Art adott otthont.

Jennifer egyébként ismét nagyon csinos volt, bár most egy lazább szettben érkezett erre a megjelenésére. A színésznő egy fekete, apró ki színes virágmintákkal díszített Brock Collection maxiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami az alakját nagyon szépen kiemelte. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje pedig a megszokottak alapján készült el; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és lágyan bronzosították, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.

A kérdezz-felelek alatt szóba került az is, hogy a film mennyire vegyes érzéseket váltott ki a nézőkből, illetve azt is felhozták, hogy a CinemaScore oldalon rendkívül ritka "F" értékelést kapott (az amerikai iskolarendszerben az "F" jegy felel meg az egyesnek!), ami elég ritka dolognak számít. Darren pedig szívesen válaszolt egyébként az ehhez kapcsolódó kérdésekre:

"Ami érdekes számomra ezzel kapcsolatban az az, hogy ha kilépsz a vetítésről, akkor hogyan nem adsz "F" értékelést a filmnek? Ez egy hatalmas ütés, tényleg az volt" - mondta Darren a kérdezz-felelek alatt a The Hollywood Reporter-nek.

"De aztán rájöttem, hogy ez csak motivál és felizgat minket" - tette hozzá. Egy igazi punk filmet akartunk csinálni, ami neked megy. És az amiért ezt akartam csinálni az az, hogy nagyon szomorú voltam és rengeteg düh volt bennem, ezt pedig valahogy ki szerettem volna fejezni és kiadni magamból. A filmkészítés egy igazán nehéz út. Az emberek folyamatosan nemet mondanak neked. És ahhoz, hogy minden reggel felkelj és kilépj az ágyadból, csak azért, hogy szembenézz a rengeteg elutasítással rengeteg akaraterődnek kell lenned, és nagyon hinned kell valamiben."

Egyenlőre ennyi kis információ látott napvilágot a kérdezz-felelekről, de biztos vagyok benne, hogy a napokban, sőt még ma is több ehhez hasonló kis részlet fog megjelenni, mi pedig megpróbáljuk majd a legfontosabb és legizgalmasabb részeket elhozni nektek is.

04~43.jpg 08~25.jpg 11~22.jpg 13~21.jpg 16~16.jpg

Fotózás a helyszínen

4492D44E00000578-4908762-image-m-97_1506054306291.jpg 4492D48C00000578-4908762-Golden_guy_Lawrence_posed_with_a_giant_Oscar_at_the_event_which_-m-94_1506054132492.jpg 21912710_1438643492838881_643188599_n.jpg 21935682_1438643486172215_844927158_n.jpg 21942025_1438643479505549_583289093_n.jpg

Jó minőségű fotók az akadémiai 'mother!' vetítésről

01_001~0.jpg 21905766_1438643459505551_57163448_n.jpg 06_001~0.jpg 04_001~0.jpg 08_001.jpg

'mother!' kérdezz-felelek a vetítés után

 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.